Sziklakórház, Mátyás-templom, Orvostörténeti Múzeum
A jáki iskola 6. és a 7.b osztály sikeresen pályázott a Sziklakórház és Atombunker által felkínált lehetőségre, így október 20-án – a 41 fős diákcsapat 5 kísérővel együtt – ismét Budapestre látogathatott. A főváros eddig még nem látott részeit vándorolták végig.
A Sziklakórház története a magyar modernkori történelem zivataros századaiba vezette be a diáksereget. A II. világháború és az 1956-os események alatt kórházként működött az a barlangrendszer, mely a budaiak számára már sok száz évvel korábban is ismert volt és lakóhelyül szolgált. A viaszszobrokkal, korabeli felszerelésekkel berendezett műtők, betegszobák, vizsgálók igazán élethűek voltak, így a gyerekeket nagyon megérintették az ott látottak, sokkal kézzelfoghatóbbá vált számukra a 20. századi történelmünk.
A kirándulók a pályázat keretében megcsodálhatták a Mátyás-templomot is. Ez a jákival közel egy időben épült és közös kapcsolat még köztük az is, hogy mindkét építészeti remekmű felújítását Schulek Frigyes felügyelte. A sok közös vonás ellenére a Mátyás-templom a gótika szimbóluma Magyarországon, míg a jáki a román építészeté.
A fenti élmények után a Déli12 nevű étteremben pihenhették ki a fáradalmaikat a jáki diákok, ahol egy két fogásos menüebéd várta őket.
A programsorozat utolsó helyszíne a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba kalauzolta el a csapatot, ahol egy múzeumpedagógia foglalkozás keretében ismerkedhettek meg az orvoslás évezredekre visszanyúló történetével.
Sok élménnyel és tapasztalati úton szerzett új tudásanyaggal gazdagodva tértek vissza diákjaink Budapestről.