Nagy szülöttjeink nyomán, az ezeréves határ mentén
Jáki gyermekek Tündérországban

2024. május 30 – június 7.

„A legszebb, leginkább meglepő helyek a hegyek között, a szük völgyületekben, a nehezen megmászható magas bérczek kebelében vannak elrejtve, mintha a természet az ily helyeket féltékenyen dugdosná az emberi kiváncsiság elől, mintha azért akarná azokhoz az embert bajjal és fáradsággal juttatni, hogy igy jobban méltányolja; mert az az emberi természetben van, hogy a mihez küzdéssel és nehézségek legyőzésével juthat, azt inkább óhajtja, inkább méltányolja.”

Orbán Balázs

1. nap – május 30. – csütörtök

Ják – Győr – Budapest – Szeged – Arad – Solymos – Déva (650 km)

A nyugati gyepű mellől, Jákról indultunk utunkra. Szombathely - Győr - Budapest - Szeged útvonalon vonattal, majd Szegedtől busszal folytattuk utunkat.

A trianoni határt átlépve Aradra érkeztünk. Megtekintettük a hányatott sorsú Szabadság szobrot s a Vesztőhelyen leróttuk tiszteletünket a vértanúink előtt.

Innen utunk a Solymos várhoz vitt, ami a Maros völgyében az utolsó magaslaton épült, ahogy a folyó kilép az Alföld sík vidékére. A vár a folyó túlpartján lévő Lippa várával együtt egykor Erdély egyik „kapuja” volt.

Estére érkeztünk a Dévai Szent Ferenc alapítvány szálláshelyére, ahol a vacsora és a szállás elfoglalása után a "magos Déva várát" is bevettük egy éjszakai túra során.

2. nap – május 31. – péntek

Déva – Vajdahunyad – Berethalom – Segesvár – Fehéregyháza – Székelyderzs – Árkos (398 km)

Vajdahunyadon megtekintettük a Mikszáth Kálmán által a "várak királyának" nevezett várkastélyt, melyből Hunyadi János kormányzósága idején irányította az országot.

Következő állomásunk Berethalom, ahol Erdély egyik legépebben megmaradt vártemploma áll, mely egykor szász evangélikus püspöki székhely volt. Az erődtemplom az UNESCO Világörökség része. Hatalmas falakkal körbevett gótikus stílusú temploma őrzi Erdély legnagyobb szintén gótikus szárnyasoltárát.

A következő megállónk a II. Géza királyunk által alapított Segesvár, melynek középkori városrésze szintén szerepel az UNESCO Világörökségi listáján. A város volt az egykori szász szék központja. A Trianoni békediktátum előtt a város lakóinak közel 50 %-át a szászok tették ki, közül mára nagyon kevesen maradtak Erdélyben, itt a városban is 2 % alá esett az arányuk. A diáklépcsőn a várhegyet is megmásztuk.

A Székelyderzsi erődtemplomot - mely szintén az UNESCO Világörökségének része – már csak kívülről volt alkamunk megtekinteni a késői időpont miatt.

Este, élményekkel telve érkezünk meg első Székelyföldi szállásunkra: Árkosra a Vasalóházba.

3. nap – június 1. – szombat

Árkos

Két hosszú, sok utazással töltött nap után buszunk pihent, mi pedig helyi programokkal töltöttük a napunkat. Reggel az Árkosi iskola tanulóival közös programon vettünk részt, ahol bemutattuk egymásnak a településeink történetét. A jákiak a XIII. század elején épült apátsági templomot, az árkosiak pedig a falu s a környék nevezetességeivel ismertetnek meg bennünket s közösen megtekintjük az általuk az „Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket!” országos vetélkedőben örökbefogadott unitárius vártemplomot. Reméljük egyszer lesz alkalom, hogy ők is ellátogassanak hozzánk s mi is élőben mutathassuk be a felújított jáki templomot.

Székely Zoltán helyi gazdálkodó gazdaságát tekintettük meg, aki a kecsketenyésztés és a kecskesajt készítés fortélyaival is megismertetett bennünket.

Délután a nagypályán az árkosi tanulókkal futballmérkőzést játszottunk.

Este pedig a szabadtűzön készült pityókatokánnyal zártuk a napot.

4. nap – június 2. – vasárnap

Árkos – Csíkszereda – Gyergyószentmiklós – Gyilkos-tó – Békás-szoros – Bálánbánya – (Csíkszentdomokos) –Egyes-kő (263 km)

Árkosról Csíkszereda, Madéfalva és Csíkmadaras érintésével Gyergyószentmiklóson át a Gyilkos-tó mellett elhaladva a Békás-szoroshoz utaztunk. A tektonikus eredetű szurdokvölgyet végigsétáltuk.

Rövid gyalogtúrát tettünk a Kis-Békás-szorosba, miután átkeltünk az 1944-ben félig elkészült és azóta is befejezetlen Magyarok hídján.

Visszaútban megálltunk a Gyilkos-tónál. Itt meghallgattuk Fazekas Eszter legendáját a tó keletkezéséről, de természetesen a „tudományos magyarázat” is elhangzott.

Ezután busszal Balánbányára utazunk, ahol elköszönünk buszsofőrünktől, aki Csíkszentdomokoson töltötte az éjszakát, mi pedig magunkhoz vettük a kishátizsákunkat, hálózsákunkat és elindulunk az esti szállásunkra az 1504 m magasan fekvő Egyeskő-menedékházba. A mintegy négy km-es távon, közel 900 m-es szintkülönbséget kellett legyőznünk. Miután kellően elfáradva, és a csodaszép tájban gyönyörködve megérkeztünk a szállásra boldogan telepedünk le az asztalok mellé, hogy elfogyasszuk a vendéglátónk által készített tartalmas vacsorát, amihez az alapanyagokat málháslóval hozták fel a menedékházhoz. Aranka néninek még arra is volt energiája, hogy meglepetésként a vacsora után még palacsintát is sütött a csapatnak „éjszakai pótlékként”.

5. nap – június 3. – hétfő

Egyes-kő – Parajd – Korond – Farkaslaka – Székelyudvarhely – Árkos (211 km)

„Korán fekve s kelve, korán menve útra:

Meglátsz mindent könnyen s nem kell járnod futva.”

Czárán Gyula

Habár nem feküdtünk túl korán, de azért a korai keléssel egy maroknyi csapat megmászta a Nagy-Hagymás 1792 m magas csúcsát.

A tartalmas reggeli és a „desszertként” elfogyasztott „ilyen finomat még nem ettem” darakása után a csapat nagy része az Egyeskő sziklacsoportjára is felmerészkedett.

„Oly szép és ragyogó táj, melynél szebbet se

Svájcz, se Tirol felmutatni nem képes”

Orbán Balázs

Szomorúan vettünk búcsút vendéglátóinktól és megkezdtük az ereszkedést a hegy lábához, ahol a buszunk várt bennünket.

Sajnos az esőzések miatt bezárt Parajdi sóbányával együtt a strand sem nyitott ki, így a várva várt sós vizű fürdőzésről (egyenlőre) le kellett mondanunk.

Korondon munka közben látogattuk meg a 82 éves Józsa János fazekasmestert, aki még ma is aktívan dolgozik és néhány pályaválasztással kapcsolatos jótanáccsal is ellátott bennünket, miközben bemutatta a fazekasmesterséget.

Utána viszont az édesvízi fürdésre lett volna alkalmunk, mert akkora zivatar kerekedett, hogy Farkaslakán a buszból kiszállni sem lehetett. Aztán később Székelyudvarhely felé láttuk a természet erejének hatását, az utcákon álló vizet, a vihar által megtépázott fákat, a letört faágakat.

6. nap – június 4. – kedd

Árkos – Szent Anna-tó – Kézdivásárhely – Gelence – Zágon – Árkos (186 km)

Először a Csomád kettős kráteréhez: a Jókai által „Erdély legköltőibb helyének” nevezett Szent Anna-tóhoz utaztunk.

Meghallgatjuk a tó keletkezésének legendáját, majd átsétáltunk a másik kráterbe, a Mohos-tőzegláphoz.

Rövid utazás után, egy kaptatós sétát követően a Torjai büdösbarlangban, Európa legnagyobb működő mofettájában, a „szárazfürdőben” kezeltük elfáradt végtagjainkat.

Kicsivel távolabb betértünk a Timsós barlangba is, ahol a kén helyett a timsó kivirágzásában gyönyörködhettünk, természetesen a szén-dioxid gáz szintjére itt is ügyelni kellett.

Útközben megálltunk „felfrissülni” az Apor lányok feredőjénél. A bátrabbak nyakig merültek az egyébként hideg, de pezsgő fürdőben.

Majd utunkat Kézdivásárhely felé vettük, ahol Gábor Áron öntötte ágyúit a szabadságharc idején.

Gelencén a Szent Imre templomot s benne a Szent László legendát feldolgozó freskókat tekintettük meg, hiszen szent királyunk tisztelete egész Székelyföldön nagy szerepet kapott. A nemzeti összetartozás napján, 1000 kilométerre Jáktól, itt a kis Gelencei templomban búcsúzóiul elénekeltük a székely himnuszt.

Nagyjaink szülőföldjén jártunk (Bereck – Gábor Áron, Csernáton – Bod Péter, Kézdimárkosfalva – Barabás Miklós, Dálnok – Dózsa György, Zágon - Mikes Kelemen).

Az előzetes program szerint másnap Sepsiszentgyörgyön találkozunk volna Vargha Mihály Béla szobrászművésszel, aki a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Időpont ütközés miatt azonban programot változtattunk, így a Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó csernátoni Haszmann Pál Múzeumot látogattuk meg, ahol találkoztunk a múzeum alapító unokájával, Dimény-Haszmann Orsolyával, aki az MTA Köztestületének tagja, számos könyv szerzője és jelenleg a múzeum igazgatója.

A múzeumba érkezők öt nagy gyűjteménycsoportot láthatnak. A közel kéthektáros kert adta lehetőségeket kihasználva, már az alapítás első évétől kezdődően felépült egy kisebb skanzen, székelykapukkal, székely házakkal, a régióra jellemző temetővel, a méhészet tárgyi kultúrájával.

Nagy élményt jelentett az Erdély-szerte egyedülálló múzeum kiállítása, a mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjteménye, a kályhakiállítás és a skanzen.

Este pedig Gedő Katalin helyi mézeskalács készítő mézeskalácsait díszítettük, amiket aztán hazavihettünk vagy akár el is fogyaszthattunk.

Ismét egy élményekkel teli nap után hajtottuk álomra fejünket Árkoson.

7. nap – június 5. – szerda

Árkos – Sepsiszentgyörgy – Vízakna – Tordatúr (267 km)

Reggel még indulás előtt megtekintettük a Vasalómúzeumot.

A bezárt parajdi sós fürdő helyett a programba iktattuk Vízakna felkeresését, ahol korábban szintén sóbányák működtek, mára azonban vízzel töltődtek fel az egykori bányaüregek és gyógyfürdőként működik a hely. A gyerekek (és a felnőtt „gyerekek” is) nagyon élvezték a sós vízben való „lebegést” és az iszapfürdőt is. Erdély legsósabb tavának sótartalma annyira magas, hogy lemerülni is képtelenség benne, így az úszni nem tudók is vígan fürödhetnek az akár 80-100 m mély tó felszínén.

Estére érkeztünk következő szállásunkra a szórványmagyarság egyik kis központjába Tordatúrra, a Római Katolikus Egyház vendégházába, ahol nagy szeretettel és finom vacsorával vártak bennünket.

„Természetesen” a vacsora után egy esti „naplemente” túrára indultunk a Túri hasadék peremére, amit a közeli Tordai hasadék kistestvérének is tartanak, de vadregényességében egyáltalán nem marad el tőle, sőt itt még a turista áradattal sem kell megküzdeni, így lehetőség van elgondolkodni a világ dolgairól egy szikla peremén üldögélve, a természet hangjait hallgatva.

8. nap – június 6. csütörtök

Tordatúr – Tordai-hasadék– Torockószentgyörgy – Torockó – Tordai sóbánya – Tordatúr (103 km)

Reggel korán a Tordai hasadék felső bejáratához utaztunk, hogy aztán gyalog járjuk be a Hesdát patak szurdokvölgyét, Szent László nyomait fürkészve.

Buszunk a hasadék alján várt bennünket, hogy aztán Torockószentgyörgyre vigyen. Itt megostromoltuk a várat és gyönyörködtünk a páratlan kilátásban.

Majd a Székelykő lábánál fekvő, egykori bányásztelepülésen, a festői szépségű Torockón tettünk egy sétát.

Késő délután érkeztünk a Tordai sóbányához, amelyben liliputi törpéknek érezhettük magunkat. A mára már felhagyott bányászat emlékeit bemutató kiállítás, a hatalmas méretek ámulatba ejtettek bennünket.

9. nap – június 7. – péntek

Tordatúr – Kolozsvár – Királyhágó – Nagyvárad – Nagyszalonta - Ják (664 km)

Az utolsó napon nagyon hosszú út várt ránk, ezért már korán elindultunk. Kolozsvárra ezért a nagy forgalmi dugó miatt nem is mentünk be, első pihenőnket Erdély kapujában a Királyhágón ejtettük meg.

Nagyvárad után délnek vettük az irányt és Nagyszalontán, Arany János szülővárosában volt az utolsó megállónk. A szépen felújított, ma már nem csonka, Csonka torony interaktív kiállítása igazán méltó befejezése volt a kilenc napos Erdélyi utunknak.

A trianoni határt átlépve, nemsokára a buszsofőrünktől is elbúcsúztunk, mert még egy 450 km-es vonatút várt ránk, hogy estére már mindenki fáradtan, de élményekkel telve, otthon bújhasson a saját ágyába. De már soha nem feledjük Wass Albert Intelmét:

„Percre se feledd, hogy testvéred minden magyar, bárhol is éljen.”