A Hegedűs Tücskök és a Triolák

/ Egy élményekkel teli verseny margójára. /

Ez év december 16-án lesz 140 éve, hogy megszületett a mi Kodály Zoltánunk. Ennek jegyében keltünk útra, s meg sem álltunk a szombathelyi Váci Mihály iskoláig, ahol Király Kati néni – számos tankönyv és kiadvány szerzője – fogadott bennünket csupaszív, kedves mosolyával. Ha maradt bennünk kis vizsgadrukk, az is elszállt. Az ízlésesen berendezett terembe további csapatok érkeztek a Bolyai iskolából. Számos szép élményben volt részünk, miközben szinte el is feledkeztünk arról, hogy egy verseny részesei vagyunk. A Kodály-i gondolatot, mely szerint „Legyen a zene mindenkié!” a jelenlevők  maradéktalanul magukévá tették. Megízlelhettük a közös éneklés, táncolás és együtt munkálkodás örömét. Némi lexikális tudás mellett hangsúlyt kapott a drámajáték és a rögtönzés. Kiszakadva a mindennapok taposómalmából jó érzés volt látni a gyerekek arcán az önfeledt játék örömét. A zsűri kiemelte két csapatunk kreativitását,  fantáziadús megoldásait. Ebben nagy szerepe volt Andi tanító néninek és a többi kollégának. Köszönet nekik ezúton is. Életre szóló élményekkel gazdagodtunk.

Mielőtt megfeledkeznék arról, hogy versenyeztünk, íme az eredmény:

A Hegedűs Tücskök, melynek tagjai Eckbauer Milán, Kislaki Loretta és Ringhoffer Petra voltak  I. helyezést, a Triolák Árvai Lili, Dobos Boglárka és Tóth János részvételével II. helyezést értek el.  Gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk rájuk.

                                                                                                Flóra Jutka