- Szeptember 22-én délután Varga Bence tartott rendhagyó irodalomórát iskolánk könyvtárában. Egy szál gitárral érkezett, Weöres, Petőfi és József Attila verseket énekelt, melyekből sokat felismertek a jelenlévő 7. és 8. osztályosok. A jó hangulatú óra végén egy rádiókból is ismert dal csendült fel: Te vagy egyedül. Ekkor jöttek rá többen a hallgatóságból, hogy a Zaporozsec együttes énekes-gitárosa jött el hozzánk!
- Szeptember 28-án Fülöp Kató tartott mesedélutánt a 2. osztályosoknak a könyvtárban. Kedves, meleg hangulatú mesemondása magával ragadta a kicsiket, a tréfás mondókákat már együtt játszották, mondták vele. Megismertük az Égigérő fa történetét, és egy érdekes burját népmesét Öhün Böhünről, melynek tanulsága mindenkinek fontos lehet: Bármi, ami elénk kerül az életben, az gazdagít minket. Akár a népmesék.
- Szeptember 30-án, a népmese napján már hagyományosan a felsős tanulók olvasnak mesét alsós társaiknak. Köszönjük az 5. osztályos Hajszán Lara, Neubauer Natália olvasását a az 1. osztályokban, illetve a 8. osztályos Padra Vivien, Osztronkovits Míra és Hajszán Anna előadását a 3-4. osztályokban. Mindannyian Benedek Elek gyűjtéséből olvastak, hiszen ezen a jeles napon Elek apó születésnapjára emlékezünk.