
MosolyManó
Iskolánkból az 1.B osztály részt vett a MosolyManók karácsonyi jótékonysági programjában. A szülők és a gyerekek felajánlásainak köszönhetően 15 nagyobb méretű doboz telt meg jó

Iskolánkból az 1.B osztály részt vett a MosolyManók karácsonyi jótékonysági programjában. A szülők és a gyerekek felajánlásainak köszönhetően 15 nagyobb méretű doboz telt meg jó

Iskolánk alsós mesemondó versenyét november 22-én rendeztük az Ady Endre Művelődési Házban 21 tanuló – köztük 6 első osztályos- részvételével szép számú közönség előtt. A

Hagyományainkhoz híven az idén is megrendezésre került iskolánkban a Szent Márton nap. A nemzetiségi német nyelvet tanuló alsós diákok különböző állomásokon vettek részt, ahol játékos,

A kislányok lelkesen készültek a megmérettetésre, melyen a kötelezően előírt gyakorlatokat mutatták be. A legkisebbek talajon és ugráson, a nagyobbak e két szeren kívül gerendán

Iskolánk 8.b osztályos csapata – Ringhoffer Petra, Ekbauer Milán és Tóth János Márk – az előkelő, 2. helyezést érte el a Paragvári Utcai Általános Iskola

2023 májusában hirdették meg az országos versenyt űrkutatás témában, melyen Ágoston Belián 6.osztályos tanulónk a nagyszerű harmadik helyezést érte el. Űrhajómaketteken és a galaxisunkmakettjén kívül

Az állatok világnapja alkalmából az alsós munkaközösség rajzpályázatot hirdetett az első négy évfolyam részére. A múlt havi 49 pályázat után most 69 pályaműből választott a

Gratulálunk Vad Jázmin Anna 3.b osztályos tanulónknak a Németországban megrendezett Canicross (kutyás terepfutás) világbajnokságon elért sporteredményéért. 11 versenyzőből 5. helyen végzett.

2023. szeptember 7-én a suli Kavics Klubbja kőzetgyűjtést tartott. Aktív szülői közreműködéssel vittük el a szakkört. Délelőtt 10 órára összegyűlt a teljes csapat az

A magyar népmese napja alkalmából az alsós munkaközösség rajzpályázatot hirdetett az első négy évfolyam részére. A 46 pályaműből évfolyamonként egy- egy nyertes és két különdíjas

Szept. 29-én megtartottuk a magyar népmese napját iskolánkban. Hagyományainkhoz híven a felsős diákok olvastak mesét alsós társaiknak. Talabér Milán és Somogyi Lili az elsősöknek, Zelles

Szeptember 19-én a 7. osztály a ROW43 program keretében Győrbe utazott, ahol evezős programon vett részt. A közel 10 km-es útvonalon a Győri Vízisport Egyesület