
Mikulásfutás
Mikulás napján megtartottuk mostanra már hagyományosnak mondható rendezvényünket, a Mikulásfutást. A gyerekek, lehetőleg valamilyen Mikulás jelképet magukra öltve, futottak egy kört az iskola parkolójában. A

Mikulás napján megtartottuk mostanra már hagyományosnak mondható rendezvényünket, a Mikulásfutást. A gyerekek, lehetőleg valamilyen Mikulás jelképet magukra öltve, futottak egy kört az iskola parkolójában. A

Pénteken, december 2-án, 66 fős nemzetközi mezőnyben rendezték a Fekete István Kupa őszi/ téli fordulóját, ahova érkeztek versenyzők Lendváról, a házigazda Bagodról, Segesdről és Pápáról.

Iskolánk alsós mesemondó versenye november 23-án került megrendezésre az Ady Endre Művelődési Házban 16 tanuló- köztük 6 első osztályos- részvételével. A gyerekek magas színvonalon adták

2022. november 13-án került megrendezésre először kis falunkban a Szent Márton Futás elnevezésű hagyományteremtő sportrendezvény.A jól sikerült eseményen iskolánk tanulói is szép számmal rajthoz álltak.

A nemzetiségi német nyelvet tanuló diákjaink nem csak a német nyelvvel, hanem a nemzetiségi hagyományokkal, a nemzetiségi németek mindennapjaival is megismerkednek a tanórák keretein belül.

November 12-én került sor, a szülők aktív közreműködésével, a nagyon várt Kavics Klub kirándulásra, Szombathelyre. Délután fél kettőkor, két személygépkocsival indultunk a nagy kalandra. A

A 6. osztály a Recycling Hero Challenge pályázaton nyert egy utazást Budapestre, ahol meglátogatták a Fővárosi Hulladékhasznosító Művet és az FKF XV. kerületi Szemléletformáló és

Október 28-án tartottuk pályaorientációs napunkat. Az osztályfőnökök igyekeztek minél színesebb programot összeállítani és a lehető legtöbb ismeretet nyújtani a gyerekeknek a különféle szakmákkal kapcsolatban. Az

Sziklakórház, Mátyás-templom, Orvostörténeti Múzeum A jáki iskola 6. és a 7.b osztály sikeresen pályázott a Sziklakórház és Atombunker által felkínált lehetőségre, így október 20-án –

Iskolánkban most már hagyományosan, projekt keretében emlékeztünk 1956. október 23-ára. Az egyes állomásokon nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó feladatok segítségével ismerhették meg az alsósok a forradalom jelképeit, eseményeit, zenéjét.

Iskolánk is csatlakozott az Európai Diáksport Naphoz, így szeptember 23-án 14.00-tól a sportolásé volt a főszerep. Egy 10 perces közös bemelegítéssel kezdődött a program. A

A Filharmónia ifjúsági hangverseny bérlet első előadásán vettünk részt október 11-én a kultúrházban. A harsonakvartett mint formáció hazánkban, sőt világszerte is igazi kuriózumnak számít. A

Az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat részeként Kovács Attila- írói neve Holden Rose- tartott előadásokat a könyvtárban. A harmadik osztályosokkal arról beszélgetett, hogy mit fejleszt az

Október 8-án tartották a Jáki Művésztelep kiállításának ünnepélyes megnyitóját, ahol fellépett az iskola énekkara.Vidám gyermekdalokat adtak elő Biró Annamária vezetésével. Nagy sikert arattak. Vastaps követte

1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Tiszteletükre ünnepélyes keretek között