Petőfi 200 pályázat –Petőfi útja Pápán

„Kényes úrfi s a rongyos baka.”

Iskolánk 5. osztályos tanulói egy rendhagyó irodalomóra keretein belül ismerkedhettek meg
a Pápai Református Kollégiumban tanult híres diák, Petőfi Sándor pápai diákéletével, írott és
tárgyi emlékeivel. Bepillantást nyerhettek a Kollégium, egykori tanárainak, diákjainak,
valamint a Képzőtársaság életébe.
Délelőtt a város épített emlékeit néztük meg, amelyekben Petőfi is megfordult pápai
diákévei alatt. A könyvtártól az Ókollégiumig a hosszú utcákat összekötő „közléken”
haladtunk át. A kollégium mellett lévő ház, mai nevén Petőfi-ház, aprócska szobájában laktak
együtt Orlaival. Szállásadójuk egy szabómester volt. A ház jelenleg felújítás alatt van, így csak
kívülről tudtuk megnézni. Bíróság épülete a Fő utcán, ami egykor a Megyeháza épülete volt.
Tanév végén a Megyeházán tartották az Örömünnepet, ahol a jutalmazott művek hangzottak
el. A Griff szálló a Fő téren áll, ahol színházi előadásokat tartottak és a diákok, köztük Petőfi
is szívesen nézték meg azokat. Végül, de nem utolsósorban a Pannonia Reformata Múzeum,
ahol az Ótemplom került bemutatásra.
Délután a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek
Könyvtárába mentünk, ahol megtekinthettük a Petőfi Sándorról készült kiállítást (Petőfi
életútja, diáktársak, tanárok, a Pápai irodalmi munkásság, Képzőtársaság, valamint az
Érdemkönyv megismerése). A kiállításban számos könyvritkaság található, ezek közé tartozik
az 1841-ben alakult Képzőtársaság „Érdemkönyv”-e, melyben megtaláljuk Petőfi és Jókai
saját kezűleg bejegyzett műveit.
A Történeti Könyvtár olvasótermében kapott helyet a „Munkában az egykori
Főiskolai Nyomda sajtógépe” című kamarakiállítás, mely a Főiskolai Nyomda XIX. századi
világába kalauzolt a el bennünk. Megismerhettük a nyomda rövid történetét, a
munkafolyamatokat és a nyomdászmesterek eszközeit. Valamennyien saját kezűleg
elkészíthettünk rajta egy nyomatot a Nemzeti dalból.
Petőfi Sándor Pápán lett Petrovicsból Petőfivé, itt döntötte el, hogy művész és költő
lesz, a Pápai Református Kollégiumban számos csínytevés mellett már megcsillantotta
művészi nagyságát is, tehát jelentős szerepet töltött be az életében ez a város. Születésének 200. évfordulóján így emlékeztünk rá.