Üdvözöljük

a Jáki Nagy Márton Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola honlapján!

Tanár-diák mérkőzés Jákon válogatott labdarúgókkal

Mint több évtizede mindig, idén is összecsapott a tanárok gárdája a diákok válogatottjával a Jáki Nagy Márton Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolában. A népes szurkolótábor, iskolánk tanulói és dolgozói ujjongása alatt először a diákok, majd a tanárok érkeztek a pályára. Ekkor jött a meglepetés, kedvenc zenéikre érkezett a két játékvezető, a 35-szörös válogatott Halmosi Péter és a 108-szoros válogatott Király Gábor. A tanárok csapata kezdett jobban, megszerezték a vezetést, de aztán kezdett fogyni a levegő (átlagéletkor majdnem átugrott az ötvenen), s a remekül játszó fiatalok megfordították az állást. Keményedett a küzdelem, de a válogatott labdarúgók játékvezetőként is kiválóan teljesítettek, nem fújták szét a meccset, engedték a folyamatos játékot, bár egy alkalommal elkésett szerelésért még a sárga is villanhatott volna a tanárok csapattagjának. Végső erőfeszítéssel letámadtak a tanárok, s egy szép fejessel az utolsó pillanatban egyenlítettek, így sikerült elkerülniük a találkozók történetében az első vereséget. Ahogy megjegyezte egyikük, vagy egyre jobbak a tanulók vagy túl gyorsan öregszenek ők.

A találkozó végén nemcsak a két válogatott labdarúgót, de a csapatok játékosait is körülvették a lelkes szurkolók, s autogram került fényképre, pólóra, kezekre is.

Készültek a közös fotók, az iskola egy kis ajándékkal megköszönte Gábor és Péter közreműködését, lassan kiürült a pálya környéke, de az élmény örök marad iskolánk tagjainak.