Kutatók éjszakája

A Kutatók Éjszakája 2022 programsorozat részeként került sor az újabb járdacsillagászatra Jákon, az iskola egyik tantermében, szeptember 30-án. Sajnos nem voltak kedvezőek az időjárási körülmények. Esős, felhős időjárás volt aznap este. A rendezvényt este fél 8-ra hirdettük meg. Az érkező gyerekek közt akadtak olyanok, akiknek a távcső használatával voltak gondjaik. Igyekeztünk választ adni kérdéseikre az … Olvass tovább

Four Bones Harsona Quartet koncert

A Filharmónia ifjúsági hangverseny bérlet első előadásán vettünk részt október 11-én a kultúrházban. A harsonakvartett mint formáció hazánkban, sőt világszerte is igazi kuriózumnak számít.  A korai reneszánsztól az ismert klasszikusokon át a mai kortárs zenét egyaránt megszólaltatták hangszereiken. Az előadásba bevonták a közönséget is.  A gyerekek lelkes tapssal jutalmazták a művészeket.

Előadások az olvasásról

Az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat részeként Kovács Attila- írói neve Holden Rose- tartott előadásokat a könyvtárban. A harmadik osztályosokkal arról beszélgetett, hogy mit fejleszt az olvasás, miért fontos a képzelet, mire használjuk. Ezután egyik regényéből olvasott fel, majd a gyerekekhez intézett kérdésekkel „tesztelte a fejükben lévő mozit”. Az ötödikesek a „Petőfi, mielőtt sztár lett” című … Olvass tovább