A Kutatók Éjszakája 2022 programsorozat részeként került sor az újabb járdacsillagászatra Jákon, az iskola egyik tantermében, szeptember 30-án.
Sajnos nem voltak kedvezőek az időjárási körülmények. Esős, felhős időjárás volt aznap este.
A rendezvényt este fél 8-ra hirdettük meg. Az érkező gyerekek közt akadtak olyanok, akiknek a távcső használatával voltak gondjaik. Igyekeztünk választ adni kérdéseikre az iskola focipályáján.
Kedvezőtlen időjárás esetére is felkészültünk, interaktív előadást terveztünk az esemény meghirdetésekor „Utazás a Naprendszerben (és azon túl )” címmel, amit Jandó Attila, egyesületünk titkára tartott.
Az érdeklődők legnagyobb része az alsó tagozatból került ki, szüleik kíséretében.
A kicsik nagy érdeklődéssel tanulmányozták a távcsövet, amit Attila hozott. Az előadást tőlük telhető nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgatták.
Hétfőn átéléssel mesélték osztályaikban, hogy milyen nagyszerű élményben volt részük.
Köszönjük Jandó Attilának, hogy segítette a program megvalósulását!
Derült eget!
Lampért-Csáki Marianna